Tartalom
A lényeg, hogy alapvetően az olajáért vetik a repcét, ősszel, majd kibújik a földből, és mire hideg lesz az idő már egy kicsit megerősödik. Fontos, hogy jól tudja átvészenli a hideg időszakokat, áprilisra mikorra virágzik addigra dúsuljon, megerősödjön, és akkor tud rengeteg nektárt és virágport biztosítson a méhecskék számára.
A repce akár 3-4 hétig is virágzik, ami fontos mind a méhek, így természetesen a méhészetek életében is. Ugyanis éppen a gyümölcsfák és az akác közötti időszakot fedi le a méhékik életében.
A legfontosabb az, hogy ebben az időszakban nagyon értékes virágport nyújt a repce a méheknek. Így a fiasítás gyarapodására kitűnő.
Nagyon fontos, hogy a káposztarepce virágzása az egyik legkoraibb méhlegelőkhöz tartozik.
A repce virág a jó mézeléshez a kötött, agyagos talajon a legideálisabb.
A méhek porzásával, ebben az esetben 15% terméseredmény növekedésére lehet számítani a repce földön.
Áprilisban virágzik a repce, a sárguló határ ilyenkor, szemet gyönyörködtető látvány.
Érdemes megállni és egy kicsit csodálni a szépségét.
Mit kell tudni a repcéről?
Fontos, hogy az eső nagyon kell a repcének. Meg tudja dúsítani, erősíteni, több virága lesz, több termése, ha sok esőt kap.
Miért vetik a repcét, miért szeretik az emberek, mire jó?
Első igazán nagy méhlegelő a méhecskék számára, a tavasz kezdetén. A korai gyümölcsfák, amik virágoznak és a legközelebbi akác virágzás között, van a repce virágzás.
Nagyon fontos a repce virágzása a méhikéim számára, ezzel tudják felhozni a család népességét az akác virágzásra.
A káposztarepce.
Ősszel vetik, egész télen bent van a földben. A nagyon hideg megtizedeli a leveleit, de középről tud újakat hajtani. Nem volt sok csapadék télen, ezért fontos, hogy most tavasszal az eső hatására megdúsul, megerősödik, ettől tud több virágot hozni.
Miért vetik a repcét?
A legfontosabb a magjáért vetik! Abból sajtolnak olajat.
Mire is jó a repce?
Nagyon sokféle dologra használjuk. Fontos, hogy minél több szem beteljesedjen, minél több szem legyen egy száron, ezért fontos, hogy a méhek jelenlétével 15% -al több a beporzás hatására a termés.
Miért fontos a repce méhecskék számára?
Jó idő kell a virágzáskor megnő a család létszáma, a virágpor és a nektár hatására
Szeszélyes növény a méheink számára.
Miért?
Azért, mert nagyon erős az illata, ezáltal oda vonzza a méhikéket. Ilyenkor még nincs nagyon meleg, viszont, ha nincs olyan meleg és kisüt a nap, a kaptár kijáróját felmelegíti és a méhecskék kirepülnek a repce földre, az erős illat hatására, és ha hideg az idő, akkor akár ott is maradhatnak.
Le tudnak dermedni, 8-10 fok alatti hőmérsékleten.
Szipókájukkal felszívják a hideg nektárt akkor lehűti a szervezetüket és akár le is dermedhetnek tőle.
Amilyen időjárás van, egyik pillanatban már be is borul az ég, lehűl a levegő, el is pusztulhatnak a repceföldön.
Nagyon fontos számukra, hogy virágzáskor jó idő legyen, mert akár az életükbe is kerülhet.
Miért fontos a repce a méheink számára?
Mint már mondtam, ez egy köztes méhlegelő, a gyümölcsfák virágzása és az akác virágzása között.
Az akác az igazi nagy méhlegelő a méhek számára, lényeges, hogy a kaptárban lévő méhecskék száma akár négyszeresére nőjön.
Télen betelelünk, olyan 10-15 000 méhikével, tavasszal annyival indul a kaptár létszáma, és ők is cserélődnek, ősszel 5-7 hónapig élnek és ilyenkor tavasszal lecserélődnek.
Fel kell a kaptárban lévő méhecskéket legálabb 50-60 000 méhecskére növelni.
Ez négyszerese a betelelt méheknél, ehhez nagyon sok nektár kell és virágpor. Ezért fontos a méhikéink számára a jó méhlegelő tehát a repce, hogy bőségesen tudjanak gyűjteni nektárt és virágport.
Repceméz Jellemzői
Az egyik legmagasabb szőlőcukor tartalmú méz a méhek által készített repce méz. Az egyik jellegzetességek közé tartozik, hogy krémesen kristályosodik. Azonban, hogy krémméz legyen belőle, még a kristályokat krémesíteni kell. A színe csontfehér, állaga zsír szerű, ezáltal rendkívül jól kenhető.
Aromája édes kellemes.
Repceméz élettani hatásai
Fontos, hogy a repceméznek magas a vastartalma és vérszegénység ellen is ajánlott.
A repce méz egyedülálló kémhatásának köszönhető, hogy egyre gyakrabban használják természetes segítségként lúgosító kúráknál.
Ugyanis lúgos kémhatása miatt kedvelt méz, főleg azok körében, akik savassággal küzdenek.
A repce méz jótékony, hatásai között még megemlíteném a fertőtlenítő hatását és eredményesen használható gyulladáscsökkentőként is, valamit a legyengült szervezet regenerálásában is nagy szerepet játszik.
Repceméz tárolása
Tárolását a lúgos kémhatását tekintve a repcemézet kamrában vagy hűtőben kell tartani, de semmi képen ne melegen, vagy napnak kitéve. Így tartja meg krémes állagát, ami a repceméz sajátossága.
Miért fogyasszunk Repcemézet?
Vastartalma magas a Repceméznek. Összes méz közül az egyedüli, ami lúgos kémhatású, nagyon fontos a szervezetünknek. Nagyon sok savas anyagot viszünk be. Ezért jó a Repceméz, mert lúgosító kúrákat tudunk vele végezni. Azt szoktam javasolni, hogy kúraszerűen reggel egy evőkanállal éhgyomorra fogyasszunk és azzal vissza tudjuk állítani a helyes savháztartásunkat.
A mézeink közül mi ezt az egy fajta mézet krémesítjük. Összetörjük azokat a kristályos szemcséket, mert mézpörgetés után már akár 1-2 héten belül is ki kristályosodik, ezt nem melegítjük hőkímélő módszerrel, hanem a kristályos szemcséket összetörjük.
A krémessége változó, az időjárástól, milyen talajon gyűjtötték a repce nektárját.
Van mikor nagyon krémes, de van, amikor szemcsésebb. Repceméz a legyengült szervezetnek nagyon sok segítséget tud biztosítani, érdemes akkor is fogyasztani.
Hogyan fogyasszuk a repcemézet?
Kenyérre kenve igazi csemege.
Kávéba kellemes ízt ad a kávénak vagy teába, így különösen erősíti a tea aromáját és gyógyhatásait. Sütéshez főzéshez is jó ízesítő tud lenni.
Reggel éhgyomorra, ha savad van, önmagában egy káváskanállal és akár lefekvés elött is.