Hány éves kortól ehetnek a gyerkőcök mézet?

Szerző: Pintér József
2022.02.16

Pintér József vagyok, a méz szakértője. Az a célom, hogy jobban megismerjék az emberek, így te is, mennyire különleges az édes méz és tudatosan használd is a mindennapjaidban 🙂

Onnan kezdem, hogy az anyuka, ha rendszeresen fogyaszt mézet, akkor a saját szervezetét, immunrendszerét erősíti vele. Miután terhes lesz akkor már a kisbabáét is. Mikor megszülte a gyerkőcöt és van teje, tudja táplálni anyatejjel, abban is benne lesz a baba számára az immunerősítő és a méz jótékony hatásainak sok féle hatása.

A kérdés az, hogy mennyi idős korában fogyaszthat mézet a baba?

Mint mondtam, az anyatejjel már jut a szervezetébe a kisbabának, de nem közvetlenül. Itt meg kell állni egy kicsit.

Milyen mézről beszélünk?

A lényeg, hogy amit sokszor elmondok, a méhikék szorgos munkájával összegyűjtik a nektárt, hozzáadják a kis laboratóriumukból a mézhólyagjukban a szükséges összetevőket, elkezdődik egy folyamat, ami hatására a nektárban lévő különböző cukrokat átalakítják, beviszik a kaptárba, sejtekbe raktározzák. Megérlelik, lefedik viasz lapocskákkal. Így lesz érett a méz. Mi kipörgetjük a keretekből, természetesen előtte le fedelezzük, vagyis a sejtekről eltávolítottuk a viasz fedő réteget. Megszűrjük és üvegekbe helyezzük.

Ez a nyers méz!

Nem veszünk el belőle semmit, nem teszünk hozzá semmit, úgy ahogy a méhikék elraktározták úgy hagyjuk természetes állapotában a mézet. Ha sütibe kerül és sütőben sütjük meg, az már nem nyers méz.

Miért is?

Hőkezelve van.

Mit jelent ez?

Egy csomó hasznos tulajdonságát elveszíti a hőkezelés során, pl. vitaminok, enzimek, ásványi anyagokat és még sorolhatnám. Nagyon fontos, hogy a kisbaba nyers mézet akkor kaphat, ha 1 éves elmúlt.

A lényeg, hogy 1 éves kor után adjunk, csak közvetlenül mézet egy kisgyermeknek.

Mennyi idős korában fogyaszthat mézet a baba?

A kisgyermekeknek 1 év előtt nem fejlődik ki megfelelően a bélflórájuk, nem fejlődik ki megfelelően az immunrendszerük és ez nagyon veszélyes lehet az 1 évnél kisebb gyerkőcöknél. A lényeg, hogy a nyers mézben egy bizonyos baci spórája nagy eséllyel megtalálható, ami el tud szaporodni a babák emésztő rendszerében, hogy aztán toxint, azaz méreganyagot állítson elő.
Ha elszaporodik akkor ezt az állapotot nevezik botulizmusnak ezt kell elkerülni.
A botulizmus ritka, de életveszélyes lehet.
Ezért fontos és nem javasolt egy éves kor allati gyermekeknek vagyis babáknak mézet adni.

Mit adnak a méhikék nekünk?

Mit adnak a méhikék nekünk?

Üdvözlöm kedves Olvasóim! Én, Pintér József méhész, szeretném bemutatni, milyen értékes ajándékokat adnak nekünk a méhikék. Felsorolni sem tudjuk, hányféle testi-lelki bajra találhatunk gyógyírt a természetben kutakodva, így a méhek által készített termékekben is....

Mit kell tenni a méhesben?

Mit kell tenni a méhesben?

Üdvözlöm kedves Olvasóim! Ma szeretném megosztani Önökkel, milyen feladatok várnak ránk a méhesben, és mik a legfontosabb szempontok, amikor ellenőrizzük a kaptárakat. A tavasz az intenzív munka kezdetét jelenti, és az eredmény nem más, mint az aranyló méz. Ebben a...

error: Content is protected !!