Tartalom
Virágpor a virág szívéből. Lehetne így is fogalmazni, hogy miért? Erről is fogok írni. A méhészek nem régóta foglalkoznak a virágpor gyűjtésével, kb. 1950- es évek környékétől. A legnagyobb mennyiséget májusban és júniusban gyűjtik. Amikor friss a virágpor, elég magas a nedvesség tartalma ahhoz, hogy hosszabb ideig lehessen tárolni. A virágport egy 50 C foknál nem melegebb helyen helyezzük el, ahol a nedvességet párologtatjuk el belőle. Nem szabad tűző napon tárolni, károsodik.
Az igazság az, hogy sokféle virágpor szedőt nézegettem, még eddig nem találtam meg azt a fajtát, ami humánus az én szemszögemből nézve a méhecskékkel szemben. Az idén fogok virágport gyűjteni velük, az újfajta virágpor szedővel. A lényege az, a virágpor gyűjtésnek, hogy többféle gyűjtő létezik.
Amikor gyűjtésből jönnek hazafele a méhecskék, két hátsó lábukon ott van a kosárkában a virágpor, bejön a kaptárba a virágpor gyűjtőn keresztül, a virágpor lehullik a gyűjtőbe. Többféle virágpor gyűjtőt néztem, ami megfelelne, hogy ne sérüljenek a méhikék. Az idén fogok én is gyűjtetni a méhekkel virágport, és így majd több tapasztalattal tudok beszélni a virágpor gyűjtéséről is.
Hogyan néz ki, mire jó az emberi szervezetre a virágpor?
A méhecskéknek azért van szűkségük a virágporra, mert azzal is táplálkoznak, nektárral, virágporral és méhpempővel. Minden virágos növény pollennel szaporodik. A méhek megporozzák, hogy több termés legyen. Amikor a virág, portok része megérik, kinyílik és több millió pollenszem száll ki belőle. Minden pollen egyedülálló a világon, olyan, mint a virág digitális lenyomata és csak azt a virágfajt jellemzi.
Milyen lehet a virágpor színe?
Aki volt nálam pörgetéses eseményen az láthatta élőben, de aki nem volt, az is biztos látott már virágport. A méhecskék hátsó lábaikon ott virít a két kis virágpor labda. Főleg napraforgó virágzáskor, amikor még a testük is tele van virágporral akkor a legszemtűnőbb.
Az egyik jellegzetes színe a virágpornak a citrom sárga.
Nagyon változatos a különböző növények virágporának formája, színe, mennyisége mérete. A gyűjtögető méh mindig egy virágfajtára száll amikor vándoroltatáson vagyunk. Egy fajta pollent és nektárt gyűjt. A virágpor színe különféle lehet, elefántcsontfehértől a szürkéig, sárga, zöldes, piros, barna, lila egészen a feketéig. Pl.Facélián vagyok a méhikékkel, akkor a keretek virítanak a lila színtől.
Viszont vannak olyan virágzó növények, amik virágport nagyon keveset adnak, pl. akác virága, selyemfű virága is, annyira kevés virágport termel, hogy a méhikék szűkölködnek a virágzás alatt a virágporban. Fontos, hogy mikor vándorolni megyünk, azaz fajta mézet gyűjtetni a méhikékkel, akkor a lényeg, hogy csak egy fajta pollent és egy fajta nektárt gyűjtenek. Pl. napraforgó virágzáskor, gyönyörű sárga színű lesz a virágpor.
Akkor van vegyes virágpor, amikor a méhecskéket nem visszük sehova, nem vándorolunk velük, és az ott nyíló virágokról gyűjtik a virágport. Ott nagyon nagy a szín kavalkád a virágpornál. A virágpornál befolyásolja, hogy egy fajta virágról vagy több fajta virágról gyűjtik a pollent.
A méhike virágról virágra száll, szőrére rátapadt virágport lábaival keféli le. Időnként a virágon vagy lebegve összedörzsölgeti lábait, és a virágpor gyűjtő kosárkába teszi. A méh minden gyűjtő útja alkalmával két kis labdát szállít a kaptárba. A méhike jó néhány km megtétele után repül vissza a kaptárba, hogy nehéz terhét a lépekbe rakja. A virágpor összetétele attól is függ, hogy honnan gyűjtik a méhek, botanikai faja is meghatározza.
Mit tartalmaz a virágpor?
Proteint, szabad aminosavakat (kb: 22 féle) tartalmaz. 100 gr virágpor annyi aminosavat tartalmaz, mint 500 gr marhahús, vagy 7 db tojás. Tartalmaz glükózt, fruktózt és laktózt. Vitaminokat : B, A, C, E-t.
Mi van benne, ami hasznos a szervezetünkre?
A virágpor egészében javítja a szervezet állapotát, serkenti a szellemi frissességet, ellenállóbbá teszi a szervezetet. Javítja a közérzetet, regeneráló hatása van. Fékezi a sejt öregedést és megvéd a gyulladásoktól, daganatos megbetegedésektől. A virágport tisztán, szemcsés állapotban vagy porrá őrölve fogyaszthatjuk.
Érdekesség így utoljára. Kutatók szerint, ha valaki néhány hónapig csak mézzel táplálkozna, nem jelentkezne semmiféle hiánybetegsége, ugyanis minden megtalálható benne, amire szüksége van a szervezetnek. A virágpor is tökéletes táplálék.